A kérdésre lehet nagyon egyszerűen válaszolni: Pénzből. Ez eddig világos, bár azért tegyük hozzá, hogy egy ingatlancsere sem kizárható opció. Viszont az már egy jobb kérdés, hogy honnan kerítsünk elő pénzt egy ingatlanra. Jelenleg számos lehetőség áll előttünk, ezért tarts velünk! És meg fogod tudni, hogy miből vegyél ingatlant a Balatonon.

Az önerő

Amint elkezdünk dolgozni, rögtön félre is szoktunk tenni. Jellemzően az elsődleges cél a saját ingatlan megszerzése. Mivel a Balatonon is találni kimondottan olcsó ingatlanokat (gyere és győződj meg róla a saját szemeddel a www.citycartel.hu oldalon), ezért egyáltalán nem kizárt, hogy kis családi segítséggel akár úgymond „kápéra” megvehetünk egy ingatlant. Viszont nem biztos, hogy érdemes a családi segítséget bevonni, hiszen más lehetőségeink is akadnak.

A Babaváró hitel

Korábban is írtunk már róla, hogy ez egy kimondottan nagy lehetőség a fiatal házaspárok számára. Olyan könnyedén juthatunk 10 millió forint hitelhez, mint korábban soha. Erre legfeljebb havi 50 ezer forintot kell visszafizetni. A legfontosabb feltétele pedig mindössze annyi, hogy 5 éven belül szülessen egy gyermekünk. Amennyiben 3 is születik, akkor pedig egyáltalán nem kell többé törleszteni a bank felé. További részletek itt találhatóak. És ezzel még mindig nincsen vége.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény

A régi SZOCPOL felturbózott változata ez tulajdonképpen. A gyermekeink száma, az ingatlan mérete, és építése (új vagy régi) alapján meghatározott összegű pénzre vagyunk jogosultak. És ez nem hitel, hanem állami támogatás. Azaz nem kell rá visszafizetnünk pénzt. Legalább 600 ezer forint ütheti a markunkat, legfeljebb pedig 10 millió. Ez utóbbi esetén 3 gyermek után igényeljük meg a pénzt. És mi van, hogyha ennyi pénz még nem elég?

Hitelt is lehet felvenni

Még mindig azt mondhatjuk, hogy jelenleg megéri hitelt felvenni. A banki kamatok még mindig kimondottan alacsonyak (az elmúlt 10 évben messze nem volt ez mindig így). Éppen ezért ha valamikor, akkor most tényleg kedvező feltételekkel kaphatjuk meg a banktól a számunkra hiányzó összeget. De mindezeket megelőzi egy fontos lépés. Meg kell találnod azt az ingatlant a Balatonon, amelybe beleszeretsz. Ehhez keress meg minket! Mi biztosan tudunk ebben segíteni, és amit megláttad, már alig bírod kivárni, hogy a Tied legyen.