Talán nincs is olyan ember kis hazánkban, aki ne tudná, hogy most fog indulni július elsejével a Családvédelmi Akcióterv. Ezen belül is, ami igazán érdekes lehet most számunkra, az a Babaváró hitel. Ez ugyanis egy olyan lehetőség, amellyel igazán érdemes élni. Pláne, hogy egy balatoni ingatlan a cél.

Mi az a Babaváró hitel?

Ez egy olyan államilag támogatott hitel, amelynek számos előnye van a piaci hitelekhez képest. Röviden a részletek az alábbiak.

Az első gyermek születése után 3 évig felfüggeszthetjük a törlesztést. A második gyermek születésekor szintén, és a tartozásunk 30 százalékát elengedi az állam. A harmadik gyermek esetén pedig a teljes tartozásunkról lemondhatunk, és a továbbiakban egyetlen forintot sem kell utalni.

A maximálisan felvehető összeg 10 millió forint, és a havi törlesztés nagysága sem lehet magasabb, mint 50 ezer forint.

Ez úgy lehetséges, hogy az állam magára vállalja a kamatok fizetését. Sőt, még a leendő balatoni ingatlant sem kell fedezetként bevonni a hitelügyletben.

Mindössze arra figyeljünk oda, hogyha az első gyermek nem születik meg 5 éven belül, akkor a hitelünk piaci kamatozású lesz, és az 5 éves kamatokat egy összegben kell visszafizetni.

Mire elég ez a 10 millió forint?

Sok mindenre. gondoljunk csak bele abba, hogyha felmegyünk a citycartel.hu oldalra, akkor számos gyönyörű ingatlant találunk. Korábban már írtunk róla, hogy milyen jó áron tudsz most balatoni ingatlant szerezni. Erre jó példa az ingatlan Balatonszemesen.

Ez az ingatlan 33 millió forintba kerül, de a Babaváró hitelnek köszönhetően már csak 23 millió forint kell hozzá. És amennyiben még a Családi Otthonteremtési kedvezményt is igénybe vesszük, akkor már csak 13 millió forintról beszélünk. Ebből ha lejön még a meglévő önerő, akkor tényleg csak pár millió forintot kell felvenni hitelnek,

Szóval mindenkit arra biztatunk, hogyha most tervez gyerek(ek)et, akkor éljen ezzel a lehetőséggel. És a Balatonnál tölteni a gyermekkort az nem mindennapi. Már csak az ingatlan hiányzik? Keress fel minket! Mi segítünk megtalálni álmaid otthonát.