Ingatlan vásárlás előtt a mai gazdasági környezetben különösen fontos, hogy tisztában legyünk nem csak a támogatások lehetőségéről, hanem az aktuális igénylési feltételeiről is. Mi most bemutatunk két olyan állami támogatást, melyek lakásvásárlás és felújítás során is igényelhetők.
Babaváró Hitel
Akad még a piacon olyan állami támogatás, amely gond nélkül fordítható korszerűsítésre, ilyen a Babaváró, illetve a Falusi CSOK. Ezek az állami támogatások továbbra is azok számára érhetők el, akik jelenleg családot terveznek vagy már megszületett gyermekekkel rendelkeznek.
A Babaváró program keretében 10.000.000 Forintot kaphatunk, amely megkötés nélkül bármire fordítható és ha a feltételeknek is megfelelünk, akkor nem kell visszafizetnünk, így felújíthatjuk belőle otthonunkat vagy akár ingatlan vásárlásba is fektethetjük. Fontos tudni, hogy a Babaváró hitel még 2024. december 31-ig igényelhető.
Milyen munkálatokra elegendő tíz millió forint?
Akár nagyobb felújítási munkálatokra is adhatjuk fejünket a Babaváró segítségével, hiszen ebből az összegből könnyedén finanszírozható akár a teljes homlokzati, lábazati vagy tetőszigetelést is, fűtéskorszerűsítés, valamint a nyílászárók cseréjéről sem érdemes megfeledkezni. A felsoroltakkal pedig a rezsi számlán hosszú távon szemmel látható összeget takaríthatunk meg.
Ezen túl, ha a fent felsorolt munkálatok már készen vannakfókuszálhatunk az ingatlan belsejére, lecserélhetjük a régi háztartási gépeket, kifesthetjük a szobákat, megvalósíthatjuk álmaink nappaliját, dolgozószobáját vagy babaszobáját, esetleg a tetőteret is beépíthetjük.
Falusi Családi Otthonteremtési Kedvezmény
A Babaváróhoz hasonlóan a Falusi CSOK is 2024. december 31-ig marad velünk, ez a vissza nem térítendő támogatás pedig tanyák, adott településeken lakások és házak vásárlásához és egyidejű felújításához, korszerűsítéséhez, bővítéséhez, vagy a már meglévő otthon korszerűsítésére, bővítésére használható fel. Emellé pedig fix 3%-os kamatozású hitel is felvehető, amely használt ingatlan vásárlás, bővítés, korszerűsítés esetén legalább 2 gyermekkel vehető igénybe. A kamattámogatott hitellel újabb 10, illetve 15 millió forinttal gazdálkodhat a család.
A támogatás összege attól függ, hogy hány négyzetméteres ingatlanra szeretnénk felhasználni, illetve, hogy hány gyermekünk van, így igénylés előtt érdemes alaposan utána járni a feltételeknek.
A Falusi CSOK és Babaváró mellett még jogosultak lehetünk hitelekre is, azonban egy – egy kisebb vagy közepes volumenű felújítás esetén a személyi kölcsön a legkézenfekvőbb és legjobb megoldás.