Az ingatlanvásárlás örömteli esemény, mely nem csak álmokról és tervekről szól, de alapos szervezést és utánajárást is igényel. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a vevő nem jár el körültekintően és csak később derülnek ki olyan részletek a megvásárolni kívánt lakás/ház állapotáról vagy a tulajdoni viszonyokról, melyek jelentősen megnehezítik, vagy akár meg is hiúsíthatják az ingatlan adásvételt.
Fontos tisztába kerülni azzal, hogy a megvásárolni kívánt ingatlanon van-e teher, ha igen, milyen mértékű, esetleg banki jelzálog jog bejegyzés elidegenítési tilalommal, végrehajtás alatt áll-e, vagy van-e a tulajdonos mellett haszonélvezője, esetleg valakinek (más személynek vagy a magyar államnak) elővásárlási joga.
Ezekkel az alapvető információkkal a vevőnek mindenképpen rendelkeznie kell ahhoz, hogy felelős döntést tudjon hozni és ajánlatot tegyen – ami már jogilag is egy elköteleződés – az ingatlanra.
Az alábbiakban ingatlan típusok szerint ismertetjük, hogy mik a legfontosabb dokumentumok, amiket a vevőnek mindenképpen ki kell kérnie az ingatlan megvásárlása előtt, és hogy melyik dokumentum miért fontos.
TULAJDONI LAP:
A tulajdoni lap tartalmazza az ingatlan adatait, valamint az ahhoz tartozó jogokat és tényeket.
A vevő számára ezekből a legfontosabb információk:
– Melyik településen, milyen helyrajzi számon fekszik az ingatlan.
– Albetét (lakás, üzlethelység) esetén az ingatlan területe, családi ház és ipari létesítmény esetén a telek mérete.
– Az épület fő rendeltetés szerinti jellege (pl. lakóház, üdülő, gazdasági épület)
– Az ingatlan jogi jellege (pl. társasház, osztatlan közös tulajdon)
– Tulajdonos vagy tulajdonosok kiléte, tulajdoni hányadok és azok megszerzésének ideje és módja
– Rendelkezik-e az ingatlan felett valaki haszonélvezeti joggal
– Van-e olyan bírósági ítélet vagy bírósági/hatósági határozatamely korlátozó jellegű
– Telek alakítási és építési tilalom elrendelésnek ténye szerepel-e a tulajdoni lapon
– Van-e az ingatlanon banki jelzálogjog bejegyzés elidegenítési tilalommal
– Végrehajtási jog van-e az ingatlanon
ALAPRAJZ:
Az a dokumentum, amelyből a terület (m2) alapján kiindul az érték meghatározás. Amennyiben nincs műszaki alaprajz, ami tükrözi a tényleges állapotot, abban az esetben érdemes lemérni az adott ingatlant.
LAKCÍM IGAZOLÁS:
Kizárólag abban az esetben szükséges, mennyiben nem egyezik a tulajdoni lapon szereplő cím a valós állapottal. Ha nincs egyezés és ez későn derül ki, úgy ez a tény valós akadálya lesz az ingatlanvásárláshoz szükséges banki hitelfelvételnek.
TÁRSASHÁZI INGATLAN ESETÉBEN SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK:
– Tulajdoni lap, Társasházi alapító okirat és a hozzá tartozó vázrajz vagy szintrajz, Alaprajz.
A dokumentum adatai alapján tudjuk leellenőrizni, hogy az alaprajzon szereplő terület méretileg megegyezik-e a földhivatalnál bejegyzett területtel. Az eltérés a későbbiekben meghiúsíthatja hitel elbírálását.
CSALÁDI HÁZ ESETÉBEN SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK:
Tulajdoni lap, Térképmásolat, A földhivatali nyilvántartásban szereplő épület eltüntetést mutatja meg, Műszaki alaprajz – ha van, Használati megállapodás – amennyiben osztatlan közös tulajdonú az ingatlan