Ingatlan

Minden, amit érdemes tudni a 3D nyomtatott házakról

A technológiai fejlődés még igencsak folyamatos, szinte mindig hallani lehet egy új
innovációról, melyek potenciálisan emberek millióinak változtathatják meg az életét. Bár
vannak eltűnőben lévő technológiák, a 3D nyomtatás azonban már megvetette a lábát a
hasznos és hatékony újítások között. Nézzük, pontosan mit is jelent, ha egy épület 3D
nyomatott technológiával készült.

Azokat az épületeket nevezzük 3D nyomtatottnak, melyek építőelemeit vagy teljes egészét
egy előre elkészített digitális terv alapján egy 3D nyomtató automatikus építi fel. A
felhasznált anyag lehet beton, speciális polimerek vagy akár (újrahasznosított) műanyag is.
Az elemek így könnyen mozgathatóak, gyorsan újrakalibrálhatóak. Gyártásuk nem helyfüggő
– egy gyárban ugyanúgy elkészíthetőek, mint a helyszínen.

A hagyományos építési módszerekkel szemben a 3D technológia nagyobb hatékonyságot,
termelékenységet, jobb tervezési pontosságot jelent. idővel annyira kiforrja magát, hogy az
emberi jelenlét sem lesz szükséges.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a környezeti hatása is jóval kedvezőbb: minimális
anyagfelhasználás mellett kevesebb hulladékot termel, a természetes, szerves és
újrahasznosított anyagok használatát preferálja, a szállítási igényeket csökkenti, ahogy az
építési projektek szénlábnyomát is.

Az egyik legfontosabb kihívás a felhasznált anyagok körforgásának javítása és a szénlábnyom
csökkentése. Az iparágnak meg kell találnia az anyagok újrahasznosításának és
újrafelhasználásának módjait, ezáltal csökkentve a környezetre gyakorolt hatást. Emellett a
technológia ára még mindig akadálya a széles körű elterjedésnek.

Bár még gyerekcipőben jár ez a technológia a világ számos pontján sikerrel építenek
lakóépületeket is. Az biztos, hogy a világ fokozatosan halad a jövő felé.