2019. július 1-től igénylehető a maximum 10 millió forintos babaváró hitel. Az igénylés
feltételei bankonként változó, azonban a kormány által meghatározott feltételek az alábbiak:
– Kizárólag olyan házaspárok igényelhetik, ahol a feleség legalább 18 éves, de még nem
töltötte be a 41. évet.
– A házaspárok kizárólag együttes igénylőként nyújthatják be a kérelmet.
– Mindkét fél magyarországi lakcímmel rendelkezik és magyar állampolgárok.
– Az igényléskor az egyik félnek legalább 3 éves, folyamatos TB jogviszonya van.
– Egyik fél sem büntetett előéletű, nincs NAV felé köztartozásuk, és nem szerepelnek
az aktív, negatív KHR listán sem.
– Valamint meg kell felelniük a hitelt nyújtó pénzintézet saját hitelbírálatának is.
– Új lakáshitelnél a babaváró kölcsön maximum 75%-át lehet önerő fedezésére
felhasználni.
A kölcsönt a bankoknál lehet igényelni, de pedig a belső szabályzatuk alapján 10 napon belül
kötelesek eldönteni, hogy az igénylő jogosult vagy sem a kért összegre.
A kamattámogatás érvényesítéséhez a gyermeknek a hitel igénylése után kell születnie,
vagyis nem kell megvárni a hitelfolyósítást.
A hitelt minden esetben 1 összegben, forintban folyósítják, és havonta ugyanígy forintban is
kell törleszteni, ami maximum 50.000 Ft lehet. A futamidő maximum 20 év. Ingyenes a
hitelbírálati díj, a hitelfolyósítási díj, és az előtörlesztési díj is.
A babaváró hitel kamatmentességének feltétele legalább egy gyermek vállalása. Három
gyermek születése esetén a gyermekvállalási támogatás hitelbe történő beforgatása
eredményeképpen megszűnhet a fennálló tartozás. Viszont, ha nem születik öt éven
belül gyermek, vagy nem tudják igazolni az igénylők a legalább 12 hetes várandósságot, az 5
évre vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetni egy összegben.
Babaváró hitelt nyújtó pénzintézetek: Raiffeisen Bank, MKB Bank, Sberbank, UniCredit Bank,
Takarékbank, Gránit Bank, CIB Bank.