Ingatlan

A legújabb lakásvásárlási és felújítási programok

Miért éri meg lakást vásárolni 2021-ben is? Összegyűjtöttük a legfontosabb lakásvásárlási és
felújítási programokat.

5%-os ÁFA új építésű ingatlanok vásárlása esetén

Nincs olyan az ingatlanszegmensben, aki ne az újonnan bejelentett 5%-os lakásáfával
foglalkozna. Nem is csoda, ezzel az intézkedéssel alaposan megbolygatta a kormány a
jelenlegi helyzetet. Ami pozitívum, hogy akár kedvezőbb áron is vásárolhatunk ingatlanokat.
A következő 10 évben biztosan több tízezer új otthon közül választhatunk.

Otthonfelújítási program

Bár még csak szivárognak az információk a programról, azt azonban már biztosan tudni lehet,
hogy olyan családok pályázhatnak, akik legalább egy gyermeket nevelnek. Fontos tudni,
hogy a gyermek(ek) életkorához kötik a támogatást, ugyanakkor, akik beteg gyermeket
nevelek korhatár nélkül vehetik majd igénybe. A támogatás lényege, hogy az állam átvállalja
maximum 3 millió forint értékben az otthonok felújítási költségei felét, vagyis maximum 6
millió forintig állja az állam. Ez az összeg anyag és munkaköltségekre egyaránt igénybe
vehető. Fontos tudni, hogy ez utólag kerül kiutalásra – rövid határidőn belül.

Családi házak napelemes rendszerének kiépítésére felvehető támogatás

Nemrég került bejelentésre, hogy újabb uniós Pályázat indul, mely keretén belül 30-40
százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai
napelemes rendszerek telepítésére. A cél, hogy ösztönözzék az embereket a megújuló
energiaforrások használatára, mellyel csökkenthető a károsanyag kibocsátás, hangsúlyt kap a
környezettudatosság és védelem is, és nem utolsó sorban a családok költségeit is csökkenteni
lehet hosszú távon.

Európai Bizottság Nagy Felújítási Programja

Az Otthonfelújítási Programmal szinte egy időben az Európai Bizottság is bejelentette
nagyszabású, az épületkorszerűsítési programra vonatkozó stratégiáját. Itt sem ismertek még a
pontos részletek, azt azonban már tudjuk, hogy a Bizottságnak az a célja, hogy a következő tíz
évben legalább megduplázza a korszerűsítési arányt, és biztosítsa, hogy a felújítások nagyobb
energia- és erőforrás-hatékonyságot eredményezzenek. Fűtés és hűtés dekarbonizáció mellet
például az energiaszegénység és a legrosszabb teljesítményt mutató épületek kezelése is
prioritást élvez majd.