Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy most kimondottan jó az idő ahhoz, hogy saját ingatlant szerezzünk a Balatonon. Talán soha nem volt ennyi elérhető (és könnyen) állami támogatás, mint napjainkban. Most megmutatjuk, hogy milyen is ez a lehetőség valójában.

Babváró hitel

A Babaváró hitelt csak olyan házaspárok igényelhetik, amelyeknél a feleség elmúlt 18 éves és még nem töltötte be a 41-et. Viszont a banknak semmilyen fedezetet nem kell adni azért, hogy megkaphassuk ezt a pénzt. Sőt, még kamatot sem kell fizetni. Ez a teljes futamidőre igaz, hogyha teljesítjük azt az egyetlen egy feltételt, hogy 5 éven belül szülessen egy baba a családba. És ahogy mindenki pontosan tisztában van vele a legmagasabb igényelhető összeg az 10 millió forint.

CSOK, Falusi CSOK

A másik nagy állami támogatás, amely mértéke attól függ, hogy milyen ingatlant veszünk (építés, és négyzetméter), illetve a gyermekeink számától. Amennyiben az ingatlan megfelel, és legalább 3 gyermekünk lesz 10 éven belül, akkor vissza nem térítendő 10 millió forintot kaphatunk. Ráadásul akár kedvezményes 15 millió forint hitelt is felvehetünk.

A Falusi CSOK-nál hasonlóak ezek a számok, de ott az összeg felét felújításra kell fordítani.

Akárhogy is nézzük, csak ebből a kettőből legalább 20 millió forintunk lehet. A kedvezményes CSOK hitellel akár 35 millió forint. Ha ehhez csak egy 5 millió forint saját önerőt hozzáveszünk akkor 25-40 millió forint. Ebből pedig szép balatoni ingatlanunk lehet.

Íme, pár ingatlan

Természetesen az összes lehetőséget nem tudjuk megmutatni (hely híján), de a www.citiycartel.hu oldal a segítségünkre van. A teljesség igénye nélkül itt van egy ingatlan Balatonlleléről, amely 100 négyzetméteres, és 27 millióba kerül. Vagy választhatjuk ezt a balatonboglári 75 négyzetméteres 4 szobás otthont. És mivel három a magyar igazság, ezért említsük meg ezt a balatonszárszói 120 négyzetméteres 6+1 szobás 34 millió forintos gyönyörű házat.

Ahogy látható minden lehetőség adott ahhoz, hogy büszke balatoni ingatlantulajdonossá válj. De mielőtt a nagy lelkesedésben elhamarkodnád a döntést, keress fel minket! Legjobb szakembereink segítenek, hogy megtaláld a legjobb otthont, és minden zökkenőmentesen menjen.