Ördögi kör alakul ki az ingatlanpiacon a bérleti díj tekintetében, a járvány és a pánik miatt.

Piactól függő ugyan, de több területen nehezen alkalmazkodnak az új helyzethez, hiszen a munkák egy része továbbra is offline.

 

A fizetésképtelenség miatt a bérlők nehezebben tudják megoldani a bérleti díj kifizetését, a bérbeadóknak pedig fontosabb lett a kiadásból származó bevétel, így megpróbálnak díjat emelni. Természetesen tiszteletet érdemel a kivétel. Van olyan bérbeadó, aki vagy eltolja a bérlet árának igénylését, esetleg néhány hónapra szünetelteti. Nem vicc, tényleg van ilyen.

 

Tehát Budapesten megoszlanak a reakciók, viszont ha nem is bérlésről, hanem  ha általánosan beszélünk az ingatlanpiacról, akkor elmondható, hogy összességében 3,5%-kal több projektkivitelezés történt 2020 első negyedévében, mint egy évvel korábban (persze az első negyedév első két hónapjában még Magyarországon nem volt érezhető a pánikhelyzet).

 

A statisztika szerint az irodáknál nincs drasztikus változás. A bérlők ugyanis javarészt tudják továbbra is rendezni a költségek fizetését. Ugyanakkor egyes cégeknél már felmerült az igény a könnyítésre, főleg, hogy sok munkaadó otthoni munkában alkalmazza a munkavállalókat. Már csak azért is, mert nagyobb probléma a bérköltségek megoldása a csökkenő bevételek mellett.

 

A vendéglátó egységek viszont nagy problémában vannak. Hiszen vendég vagy elvétve található, vagy egyáltalán nem. (Bár erre vannak alternatív megoldások, amiről a pngn.hu blogjában is olvashatunk a Mi a legjobb reakció a járványidőszak alatt? c. cikkben.) Ez nemcsak annak köszönhető, hogy kevesebbet utaznak az emberek, hanem a home office miatt nem járnak a dolgozók ebédlőkbe, irodaházakban elhelyezett kávézókba, éttermekbe.

 

 

Viszont új lehetőség is kialakulhat. Sok család utazott el vidékre (Velencei-tó vagy Balaton környékére), hogy az urbanizációtól messze, elzárkózva mindentől vészeljék át a krízishelyzetet. Ez igazából piaci rés lehet ebben a helyzetben. Hiszen a nyaralóövezet ilyenkor még pang, mert még koránt sem beszélhetünk nyaralásra alkalmas időjárásról. Ebben a helyzetben viszont már kora tavasszal ki tudják adni a csendesebb helyre menekülő családoknak az ingatlanokat. Így a balatoni szállások most az év nagyobb részében szerezhetnek folyamatos bevételt.