A Balaton északi és déli része teljesen más értékeket képvisel a piac szempontjából. Ez teljesen természetes, szinte minden magyar tudja, hogy az északi partnak teljesen más szerepe van, mint a délinek.

Ha luxus vagy ár szempontjából kiemelkedőt akarunk keresni, akkor mindkét parton találhatunk kedvünkre valót, viszont délen jóval alacsonyabb áron. Az, hogy magas egy ingatlan ára, nem csak a vételnél jelent fontos tényezőt, hanem a kiadásnál is.

Amíg északon 800-900 millió forintért találhatóak a legdrágább ingatlanok, hasonló kaliberűeket találunk Siófokon és Zamárdiban körülbelül 300 millió forintért. Utóbbi település legdrágább háza még nem teljesen kész, de már 335 millió forintért árulják a 8 szobás, 1300 négyzetméteres telken elterülő palotát.

Siófokon egy vadregényes környezetben lévő, kanadai stílusú vadászház várja a befektetőket. Fontos erővel bír az épület amiatt, hogy szántó, erdő, lovarda és vadászati jog is jár hozzá. Igaz, „csak” 4 szoba van az épületben, az említett tulajdonságai miatt a kiadási ára is nívós tud lenni. Főleg, hogy emiatt nem csak a nyári szezonban várja az érdeklődőket, hanem a vadászidőszakban is. Így folyamatos bevételt tud gerenálni, ha valaki befektetési szempontból vásárolja meg az ingatlant. Ugyanakkor majdnem 1 millió forintos bérleti díj szükséges ahhoz, hogy legalább 3%-ot tudjon realizálni a tulajdonosa.

 

(kép forrása: www.picfair.com)