Nagyon érdekes dologra lettünk figyelmesek. Nekünk is szokásunk csak úgy szörfözgetni a neten, és csak úgy házakat nézegetni. A legtöbb, amelyik megdobbantja a szívünket, valahogy kötődik a Balatonhoz. Ez pedig elgondolkodtatott minket. Ez vajon miért lehet? Nos, mi az alábbi érveket találtuk, te egyet értesz ezekkel?

Mert kuriózum

Ahogy már máskor is említettük a Balaton és környéke igazi kuriózum. Mint tudjuk Magyarország elég főváros központú, hiszen nagyjából 2 millió ember él itt a durván 10 millióból. Viszont pont emiatt, nem annyira gyakori, hogy valaki rendszeresen a Balaton partján legyen.

A táj szépségéről regéket lehetne írni, számos olyan gyönyörű város van erre fele, ami valljuk meg, jóval szebb, mint Budapest. És akkor nem is beszéltünk még a magyar tengerről.

A tópart

Igen, egyszerűen megkerülhetetlen téma maga a Balaton. Egy régebbi felmérés szerint, hogyha a magyar ember nyaralni megy, akkor tízből legalább heten valamilyen vízpart mellé mennének. A maradék három pedig a hegyeket választja.

Magyarország legnagyobb tava a Balaton, és mind az északi., mind a délipart olyan mesés szépségű, amelyet nem lehet nem szeretni. Aki csak egyszer is volt a Balaton partján, az sosem felejti el, hogy milyen érzés itt megenni egy hekket, vagy egy lángost. És ezen felül még egy érvünk van a balatoni ingatlan mellett.

Egész évben lehet itt lenni

A legtöbbünknek a Balaton szóról a nyaralás ugrik be. Ez természetes is, hiszen milyen jó családi modell, hogy az anyuka a gyermekekkel egész nyáron lent pihen a Balatonon, míg az apuka hosszú hétvégékre lemegy. Vagy esetleg tud home office-t intézni, és ő is onnan dolgozik be.

Viszont az el kell mondani, hogy a Balaton télen is gyönyörű. Az itt található ingatlanok túlnyomó többsége pedig 4 évszakos. Tehát télen is érdemes kiugrani ide és elszabadulni az otthoni gondoktól. Ehhez azonban egy megfelelő ház kell. Éppen ezért keress fel minket! Mi segítünk megtalálni álmaid balatoni otthonát.